2012. október 30., kedd

Kávé kettesben



Vannak napok, amikor csak egy kávéra tudtok összefutni, de ha szeretnétek ebből a rövid találkozóból is a maximumot kihozni, akkor az alábbi helyszíneket teljes szívvel tudjuk ajánlani. Ebben a három kávézóban a hangulat, a kiszolgálás és nem mellesleg a kávé is remek. 




2012. október 28., vasárnap

Munkanap- Szabadnap 3:4



A szabadnapok fölényesen győztek a munkanapok ellen, de hogyan bírd ki csütörtökig?
Nézd meg háromnapos programajánlónkat, hogy tudd, hova érdemes ellátogatnotok ebben a cidri időben.

Hétfő
Kezdjétek a hetet egy kulturális programmal. A hétfők csupán arra jók, hogy visszarázódj a társasági életbe, amit egy színházi estével tökéletesen meg lehet fűszerezni. Ne úgy gondoljatok a színházra, mint egy régimódi szórakozási lehetőség, hiszen manapság újra népszerűvé kezd válni a fiatalok körében ez a programlehetőség is. A Thalia Színház előadásában 19.00-kor kezdődik az Ördöglakat című előadás. Nagyszerű színészek felelnek a jó hangulatért és biztos szórakozásért.


További színház ajánlók érkeznek novemberben.



Kedd
Ha kedd, akkor Random Trip az Instantban. A legendás improvizációs zenélésükről elhíresült fiatal csapat az ősz minden keddjén este 22.30-kor belecsap a lecsóba. A könnyed, laza ütemeket, amelyek mozgásra késztetik a testedet, hetente más és más zenészek szolgáltatják. Az est fénypontja bár későn rajtol, egy rosé kisfröccs mellett már hamarabb is elkezdhetitek esti mókát. Vigyázzatok a végén lehet ti is rendszeres kedd esti Instant látogatók lesztek. (Az esemény ingyenes)



Szerda
Elérkeztünk az utolsó munkanaphoz és valószínűleg Halloween bulik kreatív meghívóival bombáznak a facebook ismerőseid. Ha nem vagy bulizós kedvedben és a kiszemelt leányzót/fiút viszont akarod látni a jövőben, akkor ezeket a bulikat kerüljétek el.  Hívj össze inkább egy kisebb-nagyobb baráti társaságot és lássatok munkához. Kaja-pia az est mottója némi tökfaragással megspékelve. Hisszük, hogy a kreativitásotok határtalan, de azért itt van néhány tipp, hogy lehet meglepő és vicces formákat kivésni. A munkamegosztás pedig lehet kacsintós: a lány rajzol és tökéletesít, míg a fiú farag és a piszkos munkát végzi. Az est hangulatát már csak egy kis Bloody Mary koktél tudja fokozni.



 

2012. október 26., péntek

(Nem túl) romantikus filmek randira


Nincs kedvetek kimozdulni? Sebaj, ilyenkor pont jól jöhet egy összebújós szerelmes film. Persze erre a kifejezésre általában a legtöbb férfi már kevésbé lelkesedik, mint hölgyolvasóink. Igen, való igaz, hogy bőven akad olyan „alkotás” amelyben a giccs és szentimentalitás mértéke az ízlés határát már nem csak feszegeti. Ugyan általában ez nekünk, nőknek nem akadály, de a legjobb, ha ezen a téren is a közös nevezőt keressük.  

Mostantól visszatérő rovatunkban mindig három-három olyan filmet ajánlunk nektek, amik túllépnek a tipikus romkom sallangokon, nem túl csöpögősek, sőt még a férfiaknak is vállalhatóak. Másik szempont, amire összeállításunkban törekszünk, hogy néhány olyan filmet is megismertessünk Veletek, ami talán kevésbé ismert, nem játssza a tv rendszeresen vagy nem került itthon moziban forgalmazásra. (Persze, ettől még nem kell elszállt művészfilmekre számítani) Első körben, íme három olyan film, ami ellen még az erősebb nemnek sem lesz kifogása!

2012. október 22., hétfő

A legjobb őszi kirándulóhelyek hétvégére


Első posztunkban az egyik legjobb és néha méltatlanul elhanyagolt randi programról írunk. A hosszú hétvégén ugyanis a szép időt kihasználva nincs is jobb program, mint kimozdulni a betonrengetegből a friss levegőre és kirándulni egyet kettesben. Összeszedtük nektek a legjobb Budapest környéki kirándulóhelyeket, melyek egy órán belül megközelíthetőek. Ha nincs időtök messzire menni, de szeretnétek a természetben tölteni az időt, a következő helyeket vegyétek célba!


2012. október 12., péntek

Köszöntő

Kedves Olvasóink!

A Randitrip blog abból a célból jött létre, hogy hétről-hétre megismertessünk titeket a legjobb randitippekkel. Ötleteket adunk arra, hogy hol tudjátok a közösen eltöltött órákat meghitté varázsolni vagy éppen extrémmé tenni. Bloggereink tolmácsolásában olvashattok majd étterem-és programajánlókat, és mindent, ami a randizással kapcsolatos.