Nincs kedvetek kimozdulni? Sebaj, ilyenkor pont jól jöhet egy összebújós szerelmes film. Persze erre a kifejezésre általában a legtöbb férfi már kevésbé lelkesedik, mint hölgyolvasóink. Igen, való igaz, hogy bőven akad olyan „alkotás” amelyben a giccs és szentimentalitás mértéke az ízlés határát már nem csak feszegeti. Ugyan általában ez nekünk, nőknek nem akadály, de a legjobb, ha ezen a téren is a közös nevezőt keressük.
Mostantól visszatérő rovatunkban mindig három-három olyan filmet ajánlunk nektek, amik túllépnek a tipikus romkom sallangokon, nem túl csöpögősek, sőt még a férfiaknak is vállalhatóak. Másik szempont, amire összeállításunkban törekszünk, hogy néhány olyan filmet is megismertessünk Veletek, ami talán kevésbé ismert, nem játssza a tv rendszeresen vagy nem került itthon moziban forgalmazásra. (Persze, ettől még nem kell elszállt művészfilmekre számítani) Első körben, íme három olyan film, ami ellen még az erősebb nemnek sem lesz kifogása!
Mielőtt felkel a Nap (Before Sunrise, 1995)
Ez a film “a kilencvenes évek Casablancája.”. Egyike azon legbájosabb romantikus filmeknek, amely képes a témát sallangok és az unalomig ismert fogások nélkül megközelíteni. A történet egy fiatal fiú és lány beszélgetéseit követi végig, miután találkoznak a Budapesttől Bécs felé tartó vonaton, és úgy döntenek, hogy eltöltenek egy közös napot az osztrák fővárosban. A párizsi Celine (Julie Delpy) és a texasi Jesse (Ethan Hawke) ezután végigbóklássza Bécs utcáit, közben végigbeszélgetik a napot, majd az éjszakát a következő reggeli vonat indulásáig, amíg felkel a nap. Eközben pedig különleges kapcsolat alakul ki közöttük. Mindez nem hangzik túl izgalmasan? Ez ne tántorítson vissza, film erőssége talán nem is a történet, hanem a párbeszédek és a kivitelezés. A film egyszerű, de nem unalmas, szép, de nem szépít. Ideologizálás és cukormáz nélkül mutatja be a két főszereplő kapcsolatát; de a kedvességével, bájával mégis leveszi lábukról a nézőket.
Mielőtt lemegy a Nap (Before Sunset, 2004)
A Mielőtt felkel a nap folytatását ebben a részben szőtték tovább az alkotók, amely egyike azon ritka folytatásoknak, amik elérik (sőt egyesek szerint túl is szárnyalják) elődjük színvonalát. Jesse (Ethan Hawke) és Celine (Julie Delpy) kilenc évvel később találkoznak újra Párizsban, a férfi könyvbemutatóján. A könyvén, amely az együtt töltött különleges bécsi éjszakáról szól. Ezután ismét belevágnak egy egész filmet kitöltő sétába, ezúttal Párizs utcáin. Eközben beszámolnak egymásnak az elmúlt kilenc évükről. A két főszereplő természetes és életszerű alakítást nyújt, és szinte biztos, hogy még a kőszívű nézőknek is - újra - meghitt hangulatot teremt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése